BÜNTETŐJOG

Bármelyik valamirevaló ügyvéd, aki csak kicsit is megéri a pénzét, azt kell tanácsolja az ügyfelének, hogy semmilyen körülmények között ne tegyen vallomást a rendőrségen.
Robert H. Jackson, az USA Legfelső Bíróságának bírája

(Watts v. Indiana, 338 U.S. 49, 59.)

Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (3) bekezdése értelmében a védelemhez való jog a tisztességes eljáráshoz való jog egyik lényeges eleme, és annak gyakorlati és hatékony érvényesülését még az Emberi Jogok Európai Bírósága is megköveteli.

A felkészült védelem nemcsak a terhelt érdeke, hanem az eljáró hatóságé és a bíróságé is, mert csak így válik lehetségessé, hogy a bíróság minden szükséges szakmai szempontot mérlegelve tudjon megalapozott ítéletet hozni.

A közelmúltban új büntetőeljárási törvény lépett hatályba, amelynek egyik hangsúlyos célja az eljárások felgyorsítása. Az ebből is fakadó, funkciómegosztásra épülő szemlélet a védelemtől is a méltó felkészültséget követeli meg.

A védőügyvéd feladata ezért minden olyan törvényes eszköz felhasználása vagy annak szorgalmazása, ami ügyfele büntetőjogi felelősségét csökkenti vagy megszünteti. E mellett a védőügyvéd jelenléte képes garantálni, illetve kikényszeríteni a terhelti jogok legteljesebb érvényesülését.

Irodám e szakterület alatt leggyakrabban az alábbi megbízásokat látja el:

jogi tanácsadás idézésen való megjelenést megelőzően,
védekezési stratégia kialakítása,
védelem ellátása a büntetőeljárás valamennyi szakaszában (nyomozás, bírósági eljárás),
rendkívüli perorvoslatok igénybevétele (pl. perújítás, felülvizsgálat),
tanút segítő jogi képviselet ellátása,
sértetti képviselet ellátása.
Tájékoztatom, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarának az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzata értelmében az ügyvéd által ellátott ügy és képviselt ügyfél az ügyvédi honlapon nem nevezhető meg.

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Balsai Ügyvédi Iroda tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amelyek az ügyféljogra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Adatkezelési tájékoztató

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás